osztályidegen

Hogy repkedne, burjánzana. Körüllengné az arcát, mint abban a csodás régi reklámfilmben a furulyázó gyermekét (Művelt Nép Könyvterjesztő), elborítana mindent. S ő is, talán szabadabb lenne, gondtalanabb. (Igaz: ennél?...)

Reggelenként megrohanja szép, szabadon szálló fürtjeit és kegyetlenül megsüti őket. Van ehhez ilyen gyilkos eszköz is, hajsütő. Valami gonosz módszerrel több száz fokosra hevít a szörnyű szerkezet egy kerámia lapocskát, gyilkos lila fény dereng.

Hiába óvjuk, hogy ilyen fiatal lánynak ez nem tesz jót, csak nevet rajtunk, s a világon is.

S az ember legföllebb elmerenghet: mi vesz rá egész generációkat, hogy hol kiengedjék, hol bevonják fürtjeiket, ökörnyálon utazó pókocskaként lavírozva az évszázadok súlytalan légtömegein?

S a szabadság... Mi lehet emögött, hogy ifjabb koromban nyekergő, slájmos hangon fenyegetett minket a hitvány rezsim, ha hajunk a vállunkat verdeste. S a nálunk kicsit idősebbeket előttünk vagy tíz évvel még elkapták, bevitték a pribékek és erőszakkal lenyírták a hajukat.
 

Aztán rövidülni kezdtek a szabadjára engedett fürtök – istenemre, épp amikor lehetséges volt végre úgy kinézni, ahogy akarunk – kistini kortól szigorú melltartót lett kötelező hordani a póló alatt is, holott addig ezt csak az éltesebb matrónák tették,

s kifejezett divat volt a lányoknál a „hajolgatós” póló, az ember majd a nyakát törte, meg az oldalt a hónaljnál nagy nyílással kivágott...

S eltűnt a meztelenség szép tobzódása is, a családostul szabad, szép folyópartokhoz, tavakhoz tóduló tömegek önfeledt, csöndes és tiszta öröme. Országnyi területeken szorulnak vissza a természetes elemek között, a bizalomra és a tisztaságra, a meztelenség szépségére épülő vad- és hivatalos strandok, vízparti helyek.

Különös, görcsös ortodoxia lesz újjá, pukkadozva nevetnek csak a szabadon szálló, szép frizurákon és egy korszakon, amikor a lányok szoknyában jártak, meztelen lábszárukat csak jóval érettebb korukban fedte harisnya. Egyébként északi népeknél – tán szabadabbak maradtak, vagy kevésbé görcsösen követik a korszellemet – ma is látni „igazi” gyermekeket, normális, nem valami amerikai szappanopera szereplőihez öltözött lányokat, ha idejönnek látogatóba, vagy mi szabadulunk el hozzájuk.

De próbálhatom mindezt elmondani neki, csak elhajt egy türelmetlen kézmozdulattal, és süti, égeti szét szép, szabadon szálló hajtincseit.