„A rendszerváltás után nem került elő egyetlen asztalfióknak írt, vagy szamizdat (nagy)regény sem” – tipikus, nevének feljegyezésére sem érdemes Okos Tóbiás jellemző röfögése egy unalmasan liberális filmes lapból, melynek önjelölt újmarxista szakírói holtukig azt hiszik, még mindig 1968-at írunk.
Szinte végtelen lehetne azoknak a részben sunyi módon, kis példányszámban kiadott, majd agyonhallgatott műveknek a száma, melyek például
- nem jutottak el Magyarországra
- harminc éves késéssel, jelentős húzással jelentek meg
- a mai napig nem adták ki őket önálló kötetként, csonkítatlan formában
- igenis léteztek, s csak eldugott kiadásocskákban, jóval a bolsevik diktatúra összeomlása után jelentek meg
Azért is az egyik legnagyobb cinizmus ezt a téveszmét terjeszteni, mert egy olyan korszak után merészelik e sajnos egyáltalán nem letűnt vészkorszak haszonélvezői passzivitással vádolni a korabeli írástudókat, amikor az ország határain géppisztollyal és farkaskutyákkal állták útját mindennek és mindenkinek, ami a szabd világ felé indult, vagy onnan érkezett. Nemzedékek kaphattak magyartanári képzést úgy, hogy meg sem említették nekik Márai Sándor, a tán legnagyobb XX. századi magyar író nevét.
Nem lehetett tehát a magyarul írt könyveknek, a magyar szellemi termékeknek keringése és kölcsönhatása; a kontinens kellős közepén levő országként is csak szégyellős mosollyal motyoghattunk valamit arról, hogy igen, van olyan hogy Nyugat, láttam is már, de erről nem illik beszélni.
Hamvas Béla Karneválja, a század egyik legjelentősebb magyar regénye soha nem jelent meg önálló műként. Nem nevezném annak az olyan kiadást, melyből egy ÁVH-s tiszt, bizonyos Kardos nevű félművelt magyarfaló (az Esterházy életművének kiadását hivatásának érző Magvető volt keretfőnöke) kihúz egy szövegrészt, aztán azt vartyantja, mehet. A művet 1951-re fejezi be alkotója, Kardos 1986-ban lesz ilyen kegyes. A könyv csak a Hamvas összes sorozat részeként jelent meg csorbítatlan formában. A Karneválra hivatkozni a mai, kötelességszerűen ballib költőcskemihályok köreiben nem sikk. Szerintem nem olvasták, nem is képesek rá.
Mindenesetre érdekes, hogy Esterházy teljesen újnak tűnő írástechnikája, a párhuzamosan futó, egymásra reflektáló szövegekkel bizony évtizedekkel korábban felbukkannak Hamvas Karneváljában. A regény egy részében az apa naplója, s mellette a fiú reakciói a naplóbejegyzésekre írástechnikailag és tematikailag is meghatározó részek a ballib író munkáiban. Jó kérdés, hogy miközben egy egész ország nem ő és esetleg néhány társa ismerhette-e a Hamvas-kéziratokat.
Nos, szintén csak ebben a sorozatban jelent még a Szilveszter című kötet, Hamvas több filozofikus regényének kiadása. A címadó , legelső regényben olvasható Ambrada, a bolsevizmus által felőrölt Magyarország leírása, s erőteljes kritika a fondetrensek, a szabad világ léha értékrendszeréről. A szövegrészletben szereplő szkláv szó rabszolgát jelent; Madách is használja a kifejezést Az ember tragédiájában: „e szkláv dögével hizlalja”. Szójáték: a pánszlávizmus a szovjet megszállásra /is/ utal.
„Az ambradai emberélet borzalma, hogy a szülők; az iskola, a hatóság, a sajtó, a rádió, a szeminárium, a művészet, a sport már a serdülő gyermek önérzetét felmorzsolja és az emberekből szolgát csinál, ez a szklávizmus eszméje, bizonyos értelemben ez a pánszklávizmus, amelynek emberideálja az, akinek szótartásról, nyíltságról, emberiességről, becsületről, őszinteségről sejtelme sincs, vagyis nincs sejtelme az önérzetről, az önérzetről és az önérzetről. (…) Ebbe az emberbe bele lehet rúgni, ijedten félreáll (…).”
S egy jó rím az affajta nyálas manipulációra, hogy „akar-e Moszkva háborút”:
„Az ő békekampányuk a világtörténet legelvetemültebb háborús izgatása.”
Érdekes, amit a 60-as években (!) a posztszocializmusról ír, amely „mindazt a komiszságot, amit a történet eddig produkált, sűrített formában valósítja meg. (…) A posztszocializmus (…) abban a hiszemben volt és van, hogy még mindig szocializmus, csak éppen sejtelme sincs arról , hogy a döglött álom elviselhetetlen bűze honnan árad”
Ilyeneket persze nem szabad olvasniuk a mai magyar irodalmi élet meghatározó képviselőinek. Nádas Péterből kell írni szakdolgozatokat, utána a fiatalabbak számára mesterkurzusokat vezetni az írás mesterségéről, ahogy a múltkor néhány tanfolyami értesítésből s az előadásokat tartók netes „lekáderezéséből” ki lehetett következtetni.
A döglött álom elviselhetetlen bűze honnan árad?
