Mert az volt, meglegyintett, s egész életemben hálás leszek, hogy megérezhettem. Az volt, az ismert sárgásvörös ősz, az egymás felé forduló tekintetek évada.
Vörös lángokkal és torkolattüzekkel, ütéssel a lábamon, ahogy a feliratot fotóztam: Szabadság.
Most, 2010 őszén szaporodnak a 2006 lángoló napjaira újra rácsodálkozó visszaemlékezések, perirattá lesznek az akkor csak némán vádló tekintetek, s újabb hétpecsétek zuhannak a soha nem nyíló titkokra. (Kik lehettek az azonosító nélküli pribékek, miért adtak le éles lövéseket október 23-én kora délután az Arany János utcánál a rendőrök, kinek és miféle rejtett szándékai voltak a fegyverek elöl hagyásával, stb.)
Valahol távol szórakozottan babrált pecsétgyűrűjével egy olajmágnás, iszonyatos távolságban valahol valaki elővett egy papirost, amelyet 2006 nyarán írhattak alá, amikor Bush itt járt és pofátlanul azt mondták, most ünnepli október 23-át, s ugyanakkor Budapesten járt egy ruszki főkutya is...
De mindez csak szánalmas, koszlott keretét adja egy vérrel és lángokkal festett, gyönyörű, forradalmas ősznek. Ki tudja, bábok lettünk-volna e valakik kezében, ha valóban kitör egy felkelés. Ki tudja, túl nagy ár lett volna-e megúszni a következő, még négy év szocializmust, a kretén nemzetvesztő kurzus iszonyatos kártételeit.
Mi lehet az oka, mi nem, de nem igazán tudatosult még senkiben: kutatók, szakértők elmulasztották górcső alá venni azt a mélyreható, társadalomlélektani szempontból jelentős változást, melynek során egy nép, ha kurtán-furcsán is, de elkezdte visszanyerni identitását.
Rövidesen kiderül: hátha végre képes lesz Budapest levetni a mocskos, vörös rongyokat.
