Néha elgondolkodom, milyen mobiltelefonokat használnánk, ha nem rothadt volna meg (az azóta is vígan „rothadó” kapitalizmus helyett) szocializmus. Tehát ha még mindig ugyanabban a kommunista diktatúrában élnénk, mint amiben éltünk 1989. október 23-ig, amikor, amióta meg elfelejtettünk véget vetni mindannak, ami…
Szóval, ha formailag is megmaradt volna kommunizmus.
És egy kommunista ország lennénk, ahol egy csomó ember továbbra is abban a kollektív elmebajban szenved, hogy azt hiszik, jól élnek és szabadok, miközben egy kommunista állam közepén még azt a kifejezést sem szabad használni, hogy kommunista állam.
Na és ebben a kommunista országban, ahol minden maradt volna a régiben, lehetne igényelni mobiltelefont.
Kapni nem lehetne persze, nem vagyunk a kapitalizmusban, legyintene az élelmesebbje, de sebaj, nézd csak, most vettem az Ecserin, SIM-kártyát meg egy üveg konyakért tuti biztos ad a haver a Tanácsban.
Aztaaaa, ámulnánk el, mutasd! És áhítattal fognánk a kezünkbe, igazi Motorolla? Levehető fedelű, bólógatna a haver.
Erre viszont elkezdené a Vörös Csepel dallamát játszani a saját készülékünk a zsebünkben. Rutinos mozdulattal kapnánk elő, hogy nehogy megrázzon; a szocialista mobil ugyanis rázna; de csak az antennája, és csak a szovjet meg a csehszlovák gyártmányúnak (a német hiánycikk lenne, a hazait meg akkor kezdenék gyártani, de mindig leesne róla a plexiüveg képernyő ). Várjál, Ibike az, mondanánk a havernak, aztán lehalkítanánk a hangunkat, mert az Ibike arról beszél, hogy olcsón vett dollárt egy arabtól a Váci utcában, és az ilyesmit jobb, ha nem hallják egy kávézóban, bárkiről kiderülhet hogy spicli, és följelent. Nem beszélve arról, hogy a kizárólag 06-45-tel kezdődő számokat, a Diadal GSM hálózatának beszélgetéseit egytől egyre lehallgatják.
Több dallamot is tud, dicsekednénk el mi is a havernak, van rajta szovjet himnusz, internacionálé is, sőt egy ismerősöm, tennénk hozzá előkelően, meg tudja buherálni, és akkor egy Szécsi Pál.-számot játszik.
A szoci mobil persze ormótlan lenne, nehéz, állandóan elmenne a térereje. Kizárólag előfizetéses szolgáltatás létezne, és csak az férhetne hozzá, aki megigényli és állam bácsi jóindulatát élvezve meg is kapja, mint a kommunista korszakban a vezetékes telefon-előfizetést. Mindezt az emberek természetesnek találnák, s ha valaki morogna a mostoha kommunikációs lehetőségek miatt, azt tanácsolnák neki, hogy próbáljon meg Nyugatra költözni valahogy. Őket meg hagyja békén.
