HTML

osztályidegen

„Folyékony nap vagyok, s már nemsokára nem lesz bennem árnyék. De nekem is megvannak a szakadékaim, és nekem is vannak éjszakáim, mint a szőlőszemnek, amely a tőkén nevet –, s e tündöklő aranynapokban, itt, ezen az édes, érett, langyos őszön ragyog az éjszínű fekete drágakő, magányom sötéten tündöklő haláltisztasága.” (Hamvas: Magyar Hüperion)

Friss topikok

Linkblog

Tempefői és az írógép

2010.01.15. 01:35 tempefoi

 

Igencsak megörvendeztette a poétát szívbéli cimborája, Eördöghffy, aki egy írógépet hozott neki ajándékba –mely figyelmesség már csak azért is nemes gesztus vala, mivel hogy ezt a masinát a tizenkilencedik század legelején bizony még nem találták fel.

 

A leleményes Eördöghffy számára ez sem jelentett különösebb akadályt. A kassai vásárban járva beült egy francia vándor-mutatványos szerkezetébe, az időgépbe. Csinált ott, amit csinált, töltött, amennyit töltött, de Tempefőihez igen elégedetten állított be különös zsákmányával. Mikor megtanította a jámbor (és méla) költőt mindarra, amit a zajos masinéria kezeléséhez tudni kell, ajkát az ujjára tette, s titokzatos arccal így szólt:

 

        Úgy vigyázz, hogy ezzel a géppel az emberek szívével is szólni tudsz. Veszélyes tudomány az!

 

A poéta hitte is, nem is csélcsap barátja szavát. Ám az íróalkalmatosságnak nagyon örült. Szállásadója, az ifiúr kegyeiért oly kitartóan, s reménytelenül epedő özvegy Bögyössné – aki nem is sejtette, hogy Karnyónéként holta után is kacagni fogják reménytelen, komikus szerelmét a színházba járók „,a vénasszony szerelmét” – a pokolba kívánta az általa egyébként sem kedvelt Eördöghffyt, a zajos gépet, s egyáltalán, a hasztalan irkafirkálást, mellyel csak rontja az ifiúr a szemeit a rossz mécs mellett. De Tempefőinak csak mondhatta. Írta poémáit, verseit, értekezéseit a lélek halhatatlanságáról, vagy feliratait a városházához, jegyzeteit a pozsonyi országgyűlésről, s a franciaországi dolgokról.

 

 

Ám egyszer egy levelet írt valakihez; olvasójához, ki levélben szólította meg. S alighogy a levelet megírta, a különös masinéria helyben, szinte azonnal kopogni kezdte a választ. Tempefői nemcsak ezen csodálkozott el. Az olvasó, kinek ő lelkiismeretesen válaszolni igyekezett, ám némi berzenkedéssel elutasította, hogy őt tegezve, mintegy pajtásaként, s keresztnevén szólítsa meg, elkeseredett, sértett hangon adott választ soraira.

 

Tempefői érezte, hogy elrontott valamit; próbált immár figyelmesebben, értőbb hangon szólni, ám nem igazán kapott választ. Máskor egy öreg remetéhez írt tréfás üzenetet, s az agg gyorsan, mély rokonszenvvel válaszolt. Mégis, második, harmadik rendhagyó levélváltásuk után az üzenetek sora megszakadt.

 

Volt, aki megfeddte pozsonyi cikkeiért, mondván hogy azok pontatlanok; s már sokadszorra váltottak szót, mikorra rájött, hogy az az embert sült bolond: egyenest a sárga házból írogatja neki üzeneteit. Egy himpellér gyermekét hűtlenül odahagyta; arról nem gondoskodott, atyai kötelességét teljesíteni rest vala; emiatt az oda hagyottak ügyeikben hiányt szenvedtek; s mikor a becstelent előtalálta a birodalom túlfelén, s a különös masinával üzent neki, még az kajabált reá kígyót s békát, perrel fenyegetve azt, ki aljasságára emlékezteti, s az ártatlan védelmére kel.

 

Egy buzgó táblabíra egyenest a bíróság elé citálta, amiért verset írt a százéves, méltóságosan zengő fasorról, melyet egytől egyig kivágnának Enyves-Kezy Tolvaly Tsóró nemes és nagyságos főispán úr hajdúi. Mert hogy köllene nekik a kies mező, hol istállókat és tárló-kocsiszínt építtetnének hasonló becses urak hintajainak. A szépség-flastrom felbuzdulásukon csak az volt, hogy a főispán jó barátait, Doegh-Eveux grófot és Sarpha-Tsary őrgrófot, s más igen tekintélyes barátaikat, kik a színt használták volt vón, . holmi kártyaadósságért, jelentéktelen leányrablásért s a megye egy kevés pénzének gallér mögé tevéséért épp azok a hajdúk lefogták a vármegye parancsolatjára, kikkel a fasor kivágását ők maguk végrehajtatták volna. Még a tömlöcből is rázták az öklüket, fenyegetőztek.

 

S mindez néhány sor miatt.

 

S voltak e válaszok között oly hangok is, melyek lelkének érintésével, elmaradhatatlan csembaló-kíséretként kapcsolódtak éjszakai próbálkozásaiba, miközben újra és újra kereste rejtett hegedű-játékát a makacson zakatoló, fémes kattogású írómasinának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tempefoi.blog.hu/api/trackback/id/tr401673597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása